Farsang – egy félreértett ünnep története
Egy személyes ellenállás története
Sokáig nem írtam farsangi mesét. Nem azért, mert nem érdekelt volna. Mindössze a farsanghoz valami nagyon furcsa, kellemetlen érzés társult bennem.
Gyerekkoromból leginkább az maradt meg, ahogy a szocializmusban épült iskola linóleummal borított tornatermében állunk egymás mellett, gagyi jelmezekben, és feszengve táncikálunk az egész iskola, a szülők, és más roppant lelkes rokonok előtt.
Mindezt azért, hogy megnyerjük a jelmezversenyt és kapjunk egy tortát, ami legtöbbször rettenetes ízű volt, de mégis megkaptuk, mert „mi voltunk a legjobbak”.
Ez valahogy sosem volt felszabadító. Inkább kínos és kellemetlen annál inkább. Olyan „túl vagyunk rajta” élmény.
És bennem ez maradt meg a farsangból. Egy furcsa, kicsit erőltetett esemény, aminek nem igazán értettem sem a miértjét, sem a jelentőségét.
Talán nem vagyok ezzel egyedül. Viszont nyugalom, érkezik az a bizonyos DE!
Idén elhatároztam, hogy szeretnék írni egy farsangi mesét. És ahhoz, hogy ezt meg tudjam tenni, kénytelen voltam ránézni erre az egészre, egy egészen más szemszögből.
Nem a saját gyerekkori emlékeimből kiindulva, hanem abból az egyszerű kérdésből: mi is ez valójában?
És ahogy elkezdtem kibontani, rájöttem, hogy a farsang nem az, amire emlékszünk. Nem jelmezverseny. Nem kínos tánc. Nem egy torta a végén.
A farsang egy átmeneti állapot.
A kifordított rend ideje
Ha megnézzük a világ különböző kultúráit, szinte nincs olyan korszak, ahol ne létezett volna egy időszak, amikor az emberek maszkot húztak, zajt csaptak, kifordították a megszokott rendet, és engedélyt adtak maguknak arra, hogy ne ugyanazok legyenek, mint máskor.
Ezt az időszakot sok helyen farsangnak hívjuk. Máshol egészen más neve van. De a lényege feltűnően hasonló. Nem egyetlen napról van szó. Hanem egy átmenetről. Erről az átmeneti állapotról írtam bővebben itt.
Amikor a félelmet nem elnyomták, hanem megélték – a busójárás
Magyarországon ilyen a busójárás. A busó nem díszes, nem szép, nem finom. Szőrös, ijesztő, hangos.Nem azért, hogy megnevettessen, hanem hogy elijessze azt, ami veszélyes.
Régen a tél nem csak hideg volt, hanem fenyegető. Betegséget, éhínséget, bizonytalanságot jelentett.
A busó maszkja mögé bújva az ember ideiglenesen valami nem-emberivé vált, hogy meg tudjon küzdeni azzal, amit emberként nem lehetett legyőzni.
Ez nem játék volt. Hanem védekezés.
A rend szándékos felborítása – német farsangi hagyományok
A német területeken a farsang idején szándékosan borították fel a rendet.
A szolgákból urak lettek, az urakból bohócok.
Nem káoszból. Hanem mert úgy hitték: ha a rend túl merev, belül feszít.
A farsang itt feszültségoldás volt. Biztonságos kifordítás. Egy időszak, amikor lehetett másképp lenni anélkül, hogy a világ összedőlt volna.
A maszk, ami nem elrejt, hanem felszabadít – Velence
Velencében a maszk egészen mást jelentett. Ott nem ijesztett, hanem eltüntette a különbségeket.
Nem látszott, ki gazdag, ki szegény, ki rangos, ki jelentéktelen.
A maszk mögött mindenki egyforma lett. Nem azért, mert elvesztette önmagát, hanem mert ideiglenesen megszabadult attól, aki „kellett volna, hogy legyen”.
Más formák. Más díszletek. De ugyanaz a belső funkció.
Mi köze mindennek a gyerekekhez?
Ahogy egyre mélyebbre mentem ebben a témában, rájöttem, hogy ez az egész megdöbbentően közel áll ahhoz, ahogyan a gyerekek működnek.
A gyerekek folyamatos átmenetben élnek. Egyik szerepből a másikba lépnek. Egyik érzésből a következőbe. És számukra ezek a váltások nem racionális döntések, hanem érzelmi átrendeződések. Ők nem „átgondolják”, mi történik velük. Ők megélik. Erről a szerepváltozásról – és arról, hogy a mese miért kulcs ehhez – itt írok részletesebben.
És pontosan ezért van szükségük történetekre.
A mesék nem magyaráznak. Nem mondják meg, mit kellene érezni. Hanem keretet adnak annak, ami zajlik.
Van elejük, közepük és végük. Ahogy a változásoknak is.
A gyerek nem fogalmazza meg, hogy „most identitást váltok”. Csak érzi, hogy valami már nem ugyanaz, és valami új még nem teljesen az övé.
És itt történik meg az, ami igazán fontos.
Ezek az érzelmi felismerések nem hangosak. Nem kimondottak. Csak belül történnek meg. De ezek a csendes azonosulások azok a kulcsok, amelyek segítenek könnyebben átlépni egyik szerepből a másikba.
Talán ezért volt a farsang mindig közösségi. Talán ezért volt maszkos, zajos, színes. És talán ezért van ma is szükségünk olyan történetekre, amik nem megoldani akarják a változást, csak elkísérni benne.
Amikor ezt megértettem, a farsang már nem volt többé kínos emlék. Hanem egy régi tudás emléke. És ebben a nézőpontban már egészen más történetek születnek.
A Meseküldöncnél ezért dolgozunk történetekkel. Nem azért, hogy megmagyarázzuk a változásokat. Hanem hogy legyen mellettük egy mese, amikor történnek.
Ha szeretnéd, hogy a farsangi időszak – vagy bármelyik másik változás – ne csak „túl legyünkn rajta”, hanem meg is élhető legyen,
itt találod a Meseküldönc történeteit.
Levelek a Könyvespolcról
Időnként megszületik bennem egy történet, egy gondolat, egy mese.
Olyan írások ezek, amiket jólesik továbbadni, de nem mindig találok számukra megfelelő helyet.
Ha szívesen fogadnád ezeket, örömmel küldöm el nekem is.
Nem azért, hogy bármit tegyél velük. Inkább azért, hogy egy pillanatra elgondolkodtassanak vagy inspiráljanak.
Olyan levelek, amiket jó érzés megkapni.
Egy csendes tér,
a világ zajában…