Szerepek és identitás – a mese, mint a változás kulcsa
Felnőttként egészen másképp működünk, mint gyerekkorunkban. Vagy épp mint a saját gyerekeink. Talán ezért is olyan nehéz néha megérteni, mi zajlik bennük, és hogyan tudnánk valóban segíteni nekik.
Ha csak a szerepekre gondolunk, felnőttként párhuzamosan futtatunk nagyon sokat. Egyetlen napon belül lehetünk anyák, apák, társak, dolgozók, barátok, gyerekek valakinek. Ezek között folyamatosan váltunk, gyakran észrevétlenül.
Ezt azonban megtanultuk. Ez egy felnőttkori készség.
A gyerekeknél egészen más a helyzet.
Ők még folyamatos flow-ban vannak. A pillanatban élnek, és nem gondolkodnak előre azon, hogyan kellene viselkedniük egy adott helyzetben. Egyszerűen abban vannak, ami éppen történik velük.
Ezért a szerepeiket nem párhuzamosan, hanem lineárisan élik meg.
Ha óvodában vannak, akkor ovisok. Ha hazaérnek, akkor gyerekek. Ha a nagyszülőknél vannak, akkor unokák.
És ezért történik meg olyan gyakran az a jelenség, amit sok szülő ismer:
„Az iskolában mintagyerek, otthon pedig szétesik.”
Nem azért, mert „rossz”. Hanem mert átlépett egy másik szerepbe.
A gyerekeknél ráadásul nem csak helyzetekhez, hanem érzésekhez is teljes identitások kapcsolódnak.
Egy egyke gyerek például kicsi. Ez nem csak egy jelző, ez egy teljes működésmód. Amikor megérkezik egy kistestvér, egyik napról a másikra nagy lesz. Ez pedig nem egyszerű váltás, hanem egy alapbeállítottság megváltozása.
Ezek az átmenetek számukra sokkal nehezebbek, mint nekünk felnőtteknek. És pontosan itt lépnek be a mesék.
A mese olyan, mintha egy ajtó lenne két szerep között. A régi és az új között. És a történet maga a kulcs, ami kinyitja ezt az ajtót.
Nem azért, mert elmagyarázza, mi történik. Hanem mert keretet ad.
A mesének eleje van, közepe és vége. És ez a struktúra segít rendezni azt az érzelmi káoszt, amibe egy hirtelen változás bele tudja sodorni a gyerekeket.
Van még egy nagyon fontos különbség a gyermeki és a felnőtt működés között.
Mi, felnőttek, absztrakt módon gondolkodunk. Okokat és okozatokat keresünk. Miérteket, magyarázatokat. A gyerekek viszont érzelmekben élnek. Számukra a mintha érzés sokkal fontosabb, mint az azért. És pontosan ezért működnek a mesék.
Egy jó történet nem megmagyarázza a helyzetet, hanem megmutatja. És amikor a gyerek hallgatja, nem tudatosan ismer fel párhuzamokat, csak ugyanazt érzi, mint amit a saját életében is megél.
Ez a projektív azonosulás. Nem gondolat, hanem élmény. És amikor ez az élmény megérkezik, a szerepváltozás már nem ijesztő. Csak egy új történet kezdete.
És talán épp ezek a csendes felismerések a legfontosabbak. Azok, amik nem hangosak, nem kimondottak, csak belül történnek meg. Amikor a gyerek nem tudja még elmondani, mi változott benne, de érzi, hogy valami megmozdult.
Ezek az apró, belső azonosulások azok a kulcsok, amelyek segítenek könnyebben átlépni egyik szerepből a másikba. Nem magyarázatokkal, nem „azért mert” válaszokkal, hanem történetekkel, amik megtartják ezt az átmenetet.
A Meseküldöncnél ezért tartjuk fontosnak, hogy minden borítékba egy-egy ilyen kulcs kerüljön. Egy érzelmi minta, egy történet, ami nem megoldani akar egy helyzetet, csak kísérni benne a gyerekeket, a saját kis életük változásai során.
Csatlakozz te is a Meseküldönc közösséghez és légy részese a varázslatnak.
Levelek a Könyvespolcról
Időnként megszületik bennem egy történet, egy gondolat, egy mese.
Olyan írások ezek, amiket jólesik továbbadni, de nem mindig találok számukra megfelelő helyet.
Ha szívesen fogadnád ezeket, örömmel küldöm el nekem is.
Nem azért, hogy bármit tegyél velük. Inkább azért, hogy egy pillanatra elgondolkodtassanak vagy inspiráljanak.
Olyan levelek, amiket jó érzés megkapni.
Egy csendes tér,
a világ zajában…