Szerepjáték, mimikri és a „mintha” világa
Szülőként valószínűleg ismerős az a helyzet, amikor a gyereked újra és újra ugyanazt a mesét kéri.
Elolvastatja. Meghallgatja. Megnézi. És már kívülről tudja. Ha véletlenül elrontasz benne egy szót, azonnal kijavít. Mert annyira beleérte már magát. Mert a mese világa nemcsak ismerős neki, hanem otthonos.
Ezek azok a mesék, amelyeket később a gyerekek el is szoktak játszani. Vagy maguk köré képzelik a történet világát, és ők lesznek benne egy új szereplő. Vagy teljesen átlényegülnek, és ők maguk lesznek a kedvenc karakterük. A közeg ilyenkor megmarad. A szabályok, a hangulat, az érzelmi tér ugyanaz. És a gyerek belép ebbe a világba.
Kívülről nézve mindez játéknak tűnik. De a gyerek számára abban a pillanatban ez a valóság. Ebben az életkorban a belső és a külső világ határa még sokkal átjárhatóbb. Ez az átjárhatóság jelenik meg a farsangi időszakban is, amikor a „mintha” kilép a mindennapokba. Az átmenet ideje – farsang, változás és a mesék dolga
Ami a történetben történik, az nem „csak képzelet”.
Amikor egy gyerek egy szerepbe bújik, nemcsak eljátssza azt, hanem meg is éli. És közben a szereplő tulajdonságait is magába építi. A bátorságot. A leleményességet. A kitartást.
Ha felnőtt nyelvre fordítjuk, ezek lesznek később az önbizalom, a kreativitás, a megoldóképesség alapjai. (A szerepek ilyen belső beépüléséről itt írok részletesebben → A mese, minta változás kulcsa)
Nem azért, mert valaki elmagyarázta neki, hanem mert átélte.
Ez nem csak gyerekeknél figyelhető meg.
Felnőtteknél is kimutatható, hogy amikor teljes figyelemmel olvasunk vagy átélünk egy történetet, az agy nagyon hasonló módon reagál, mintha az események a valóságban történnének velünk.
A gyerekeknél ez még erősebben működik. Ők nem választják külön tudatosan a „minthát” és a valóságot.
A kettő összeér.
Ezért fordulhat elő az a teljesen hétköznapi helyzet, amikor szólunk neki, hogy indulni kell vacsorázni, és ő visszaszól: „várj, még le kell győznöm a sárkányt.”
És ez számára ugyanolyan jelentőségű, mint az, hogy enni megyünk. Nem szándékos ellenállás. Hanem teljes jelenlét.
A Meseküldönc pontosan erre az átjárhatóságra épül a belső és a külső világ között.
A levelek úgy vannak megálmodva, hogy legyen egy állandó figura, aki belépési és kilépési pontként is szolgál a mesék és a valóság között.
Egy manó. Olyan valaki, aki elmeséli, mi történt vele. És akinek a gyerek vissza is írhat. Ez nem részletkérdés. Ez tartja egyben a történet élményét. A gyerekek leveleket írnak, rajzolnak, üzennek. És ezek nem maradnak válasz nélkül.
Mert ha megszakadna ez az oda-vissza kapcsolat, megszakadna az az elmélyült állapot is, amiben a mese igazán dolgozni tud.
Nem csak tartalmat ad. Hanem kapcsolódást. Egy biztos pontot a belső és a külső világ határán. Egy olyan rituálét, ami észrevétlenül segít a gyerekeknek beépíteni a mesék világát a saját életükbe.
Ha szeretnéd, hogy a varázslat a ti hétköznapjaitoknak is szerves része legyen kérd a Meseküldönc leveleket.
Levelek a Könyvespolcról
Időnként megszületik bennem egy történet, egy gondolat, egy mese.
Olyan írások ezek, amiket jólesik továbbadni, de nem mindig találok számukra megfelelő helyet.
Ha szívesen fogadnád ezeket, örömmel küldöm el nekem is.
Nem azért, hogy bármit tegyél velük. Inkább azért, hogy egy pillanatra elgondolkodtassanak vagy inspiráljanak.
Olyan levelek, amiket jó érzés megkapni.
Egy csendes tér,
a világ zajában…