A csend világnapja – anyaként a csend valódi jelentése
Van egy szó, ami mindenkinek mást jelent. Attól függően, hol tart az életében, kivel él együtt, és mennyire fáradt épp.
Ma reggel szembejött velem, hogy „a csend napja van”. Ezen majdnem felröhögtem…
Nekem a csend mostanában az, amikor egyedül pisilek. Vagy amikor 30 másodpercig senki nem mondja azt, hogy “Mama! Mamaa! Anaaaaaa!”
Mert hát a gyerekemnek meg, a csend maga a világfájdalom. Mert ha csend van, hirtelen rátör a rettegés, hogy nem történik semmi. Vagy, hogy mindenki itthagyott. Vagy ami a legrosszabb senki nem figyel rám.
Persze, amikor nagyritkán csendben marad engem fog el a pánik. Mert a csend, mindig gyanús… a csend azt jelenti valamit kitalált és nem fél megvalósítani.
Nem ugyanaz a csend kell mindenkinek. És azt hiszem ez így van rendjén.
Szóval amikor én csendre vágyom, ő pont akkor nem bírja elviselni. Ha pedig épp csendben van, azt meg az én idegrendszerem nem bírja. És mégis ez valahogy… teljesen rendben van. Csak néha fárasztó.
Viszont van az a furcsa csend. Az, amit nem kell kérni, és ami mindkettőnknek pont jó. Amikor este fürdés után együtt ülünk a szőnyegre, betakarózunk a bolyhos takaróval és elolvassuk a Meseküldönc aktuális kaladját. Ilyenkor egyikünknek sem kell csendben lenni. Mégis csend van. És ez leírhatatlan érzés.
Persze van, hogy szükség van a saját csendedre is, ehhez sokszor nem is kell sok idő, vagy nagy tér. Elég csak percnyi figyelem és megengedés.
Csak gondoltam ezt elmesélem, hátha nálatok is így van.
Levelek a Könyvespolcról
Időnként megszületik bennem egy történet, egy gondolat, egy mese.
Olyan írások ezek, amiket jólesik továbbadni, de nem mindig találok számukra megfelelő helyet.
Ha szívesen fogadnád ezeket, örömmel küldöm el nekem is.
Nem azért, hogy bármit tegyél velük. Inkább azért, hogy egy pillanatra elgondolkodtassanak vagy inspiráljanak.
Olyan levelek, amiket jó érzés megkapni.
Egy csendes tér,
a világ zajában…